Fesztivál
Evita 2008.07.11. 18:06
Kapolcsi Bűvészeti Napok
KAPOLCSI BŰVÉSZETI NAPOK 2008. július 25. - augusztus 3.
A Völgyfesztivál idén (ismét) Kapolcsra költözik. 10 napon át Kapolcs összes helyszínén reggeltől-estig folyamatos programok (koncertek, gyerekprogramok, színházi előadások stb.), kiállítások, kézműves vásárok várják a látogatókat. Öcsön, Vigántpetenden, Taliándörögdön, Monostorapátiban kapcsolódó programok lesznek a fesztivál idején.
A VÖLGY FELLÉPŐINEK (NEM VÉGLEGES ÉS NEM TELJES) LISTÁJA
VÖLGYGÁLA-ESTEK RÉSZTVEVŐI: Kapolcson több helyen és Petenden, a GálaSzínpadon (cirkusz) Amadinda, Budapest Ragtime Band, Hobo, Mandel Quartet, Másik János, Jordán Tamás, Palya Bea, Eperjes Károly, Sipos Mihály (Muzsikás), Ferenczi György és a Rackajam, Varga János és a Mediterrán Combo, Kaltenecker Trio, Kollmann Gábor és Együttese, Kistehén Melankólikusok (lemezbemutató koncert), Novák János (Ady-dalok), EAR Együttes, Huzella Péter, Olamar Együttes, Fabula Rasa, Vázsonyi János, Párniczky András, Dinnyés József, és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszék hallgatóinak jazz zenekarai
VESZPRÉM VÁROSÁNAK KIEMELT MŰVÉSZETI CSOPORTJAI: Liszt Ferenc Kórustársaság, Mendelssohn Kamarazenekar, Auer Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, Veszprém Város Vegyeskara, Veszprém Táncegyüttes, Vivace-kiskoncertek Soós Arnold koncert, Kövi Szabolcs koncert, Kabóca Bábszínház, Egyetemi Színpad (Szentivánéji káosz / rendező: Lipták Katalin)
VENDÉGSÉGBEN A KAPOLCSI BŰVÉSZETI NAPOKON Az Őrségi Hétrétország Fesztivál fellépői Szentes városának művészeti csoportjai és képzőművészei
A Figura Stúdió Színház (Erdély, Gyergyószentmiklós) 6 napon keresztül (Taliándörögd/Teleház) Előadásai: Beaumarchais: Figaro házassága (rendező Anger Zsolt) Bornemisza Péter: Magyar Elektra (rendező Katona Imre) Zalán Tibor: Jancsi és Juliska (rendező Dézsi Szilárd) Bornemisza Péter: Magyar Elektra (rendező Katona Imre) Vaszilij Szigarev: Fekete tej (rendező Barabás Árpád) Kiss Csaba: Világtalanok (rendező Kövesdy István)
ÖNFELPÁ ÉS FRINGE NYERTESEK: Az ÖnFelPá (Önkéntes Fellépők Pályázata) - mintegy 250 jelentkező közül - válogatott 75 fellépőjének produkciói a jazz- és a világzenétől a színházon, a klasszikus zenei koncerteken, a népzenén át az alternatív könnyűzenei koncertekig és a gyerekprogramokig bezáróan Kapolcs összes helyszínén.
Parafónia Zenekar (sérült fiatalok koncertjei) Tercett Berlin-Budapest Quartett Fília Énekegyüttes Strófa Trió Török Tilla, Török Flóra, Török Ádám Szeres Népzenei Együttes Túlpart Együttes Fakutya Együttes Garagulya Gólyalábas - Komédiás Kompánia Túlpart Együttes Takáts Botond Zabszalma Együttes ÚjStúdió Teleszterion Színházi Műhely HalványLila... Társulat LomTár Színház Cinkör Csoport KörTeliKör Csoport Alaksor Csoport A-csapat (Keleti István Művészeti Iskola) Föld Színház ZMG Szépirodalmi Műhely KisFöldalattiSzínház Főnix Művészeti Műhely Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Komédiások Amatőr Színköre Szentesi Horváth Mihály Gimnázium Drámatagozata Blues Project Blúz tér 10. Lee Westwood Miskolci Ütősök Svetlana Time Out Quartet Magyar Szabvány Zenekar Orlando Group Tettamanti Téma Tettamanti Téma Jazzcombó Anyswing Nicoicus Karosi Júlia Fenyvesi Márton Trió EQT Trió JaZzRulett Jazz and More Énekegyüttes Szemtől Szemben Mozizenekar LGT Emlékzenekar Profundo 8 Után Presszó Tangó Libidó Zenekar Syntax Orchestra Arasinda Vodku Zenekar MAnökken ProlEtarZ Anonym Project Zenekar Laza Sójom Boogie Mamma Zenekar Under the Bridge Szóda-Zenekar Kornélkül Bilokánsok Dutar Jelfürkész A Láma Dalai Club Era Sheket I Can Etno Sajnarana (Fringe-nyertes) Vocal Idiots, Európa első rock&roll paródiaszínháza (Fringe-nyertes) Tenderfoot Blues Unit (Fringe-nyertes) Zamatőrök (Fringe-nyertes) Nemkéne (Fringe-nyertes) Rigodon, dzsesszes francia-kanadai ír nemzetiségű zene Dél-Indiai tánc-hagyomány - Saskia Kersenboom és Bittner Meenakshi Dóra Kispesti Wekerle-Telepi Kórus (Kaposy Gergely, az Operaház karmesterének vezetésével) Ajkai Szent Cecília Kórus
JÁTÉKVÖLGY BridzsKapolcs Bridzstanfolyam, és versenyek 10 napon keresztül (Kapolcs, KávéHáz) Társas-Völgy (Kapolcs, Nyomdaudvar)
ELŐADÁSOK, IRODALMI MŰSOROK Pap János: Hangmágia Magyarok a világ nyolcezresein: Makalalu 2008. Expedició (8463 méter Himalája, Nepál) - Filmvetítés és élménybeszámoló. (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László, Sterczer Hilda); Az expedíció díszvendége: Hobo, a Himalája dal alkotója! Petőcz András: Arcok és Születésnap (könyvbemutató, hangosköny ismertető, felolvasás) Ködlámpa Irodalmi Udvar a Kávéházban
> KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK a Völgy falvaiban
>> KAPOLCS
KOBUCI KERT Bivaly Zenekar, Rekontra zenekar, Szalonna és Bandája, Csík Zenekar, Tükrös Zenekar - "Az mi Mezőségünk" - lemezbemutató koncert
>> TALIÁNDÖRÖGD
CSEND HÁZA - ŐSÖK HÁZA (Dörögd/Plébánia) Előadások, beszélgetések, kiállítások, gyógynövényismeret és kenyérsütés, reggeli „osztályfőnöki órák" (oszt. főnök: Szőke András); a Völgy helytörténete, őseink emlékezete, beszélgetések, koncertek. Az eddigi hagyományok szerint különböző művészeti ágak megjelenítésével párhuzamosan a közösségi összefogás erősítése a - különösen helyi vonatkozású- történelem, társadalom - és valláskultúra, szellemi és épített örökségvédelem területein, kiállítási tárlatvezetéssel, interaktív beszélgetésekkel.
>> MONOSTORAPÁTI
SÁTOROS ÜNNEP - JEWSTOCK (Művelődési Ház és Focipálya) július 26. - augusztus 2. A Marom Budapest szervezésében zsidókultúra, hagyomány és közösség. Napközben a Művelődési Házban a látogatók színházi-, filmes, tánc-, illetve zenei workshopokon vehetnek részt. Fő cél a dialógus: vallások képviselői közti beszélgetések, civil szervezetek kerekasztalai és értelmiségiek eszmecseréi, filmvetítések. Esténként a Focipályán népzenei, világzenei és jazz koncertek. (naponta 3, utána a Tilos Rádió DJ)
>> ÖCS
REFORMÁTUS-PROGRAMOK (Református templom és udvara) A 66-os úton - 10 napos programsorozat a Biblia Éve alkalmából református teológusok közreműködésével. Biblia Marathon Öcsön Az éjszaka csendje, meditatív séta Koncert és táncház a Hajna együttessel
>> VIGÁNTPETEND
CIRKUSZSÁTOR 10.00-12.00 Játszóház 16.00-18.00 Baross Imre Artistaképző Iskola / Artista műsor
Este: GÁLASZÍNPAD (a VölgyGála Esteknél felsorolt fellépők közreműködésével)
ZÖLD UDVAR Közel negyedszáz magyarországi zöldszervezet részvételével, a völgylakók és a közönség bevonásával. Partnerünk a Független Ökológiai Központ. Aktív környezet- és természetvédelmi völgyprojektek, különösen kedveltek a zöldtúrák: Patakmeder takarítás, Geológiai túrák, Botanikai túrák, Családi séták - Macitúrák túranaciban, Madármegfigyelő túrák, Művészetek Völgye teljesítménytúra...
AFRIKAUDVAR Civil szervezetek, segélyszervezetek bemutatkozása, afrikai gyerekprogramok, afrotánc, dobtanítás, filmvetítés, esti koncertek
PLÉBÁNIA GALÉRIA Színes, sokműfajú családi programok, játszóház, kiállítások
KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK, EGYEBEK:
MŰVÉSZETEK VÉRE Véradás a Veszprémi Regionális Vérellátó Központ segítségével. Évek óta a Völgyben adják a legtöbb vért vendégeink, 2007-ben országos rekordot döntöttünk, 7,2hl vér gyűlt össze.
VÖLGYMÉDIA VTI - Völgy Távirati Iroda (Kapolcs / Felső Iskola) Sajtófőnök: Naszály György () Völgyfutár Főszerkesztő: Naszály György Wölgy Wide Web - kapolcs.hu Főszerkesztő: Papp Ervin Völgyhíradó -friss híradások a Völgy eseményeiről (készítik a Szt. László Gimnázium Tömegkommunikáció szakos diákjai) Főszerkesztő és vezető tanár: Papp László
VÖLGYKÖZLEKEDÉS A hat faluban minden nap délelőtt tíz órától hajnali háromig közlekedik és szállítja a Völgy-Barátokat a Csigabusz Nagykörút-járata.
TELEKOM DIGITÁLIS HÍD ÉS INGYENES NETCAFÉ (Kapolcs / Iskola tornaterme) Ingyenes internetezési és lehetőség. Újdonságként esténként filmvetítésekkel és beszélgetésekkel, a Magyar Telekom által alapított "Vegyél vissza!" program keretében. A filmek és előadások témája a klímaváltozás, és a klímavédelem. Internet
T-COM KERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS (Kapolcs / Kastély udvar) A Völgy jó levegőjének megőrzéséhez, és a helyszínek közötti közlekedés megkönnyítéséhez a T-Mobile ingyenes kerékpárkölcsönzővel járulna hozzá. A tavalyihoz hasonlóan 40 db. kerékpárt vinnénk, és Kapolcson működtetnénk a bringakölcsönzőt és szervízt.
A FESZTIVÁL PONTOSÍTOTT HELYSZÍNEI (NEM TELJES LISTA):
KAPOLCS MALOMSZIGET Kézműves vásár MALOMSZIGET SZÍNPAD (programok egész nap) Gyerekprogramok Népzenei, világzenei, jazzkoncertek Színházi előadások KATOLIKUS TEMPLOM Komolyzenei koncertek Kóruskoncertek Áriaestek FALUHÁZ Színházi előadások Előadóestek FELSŐ ISKOLA Zöldprogramok Völgy Távirati Iroda GÁSTYA-ÁROK/SZÁRÍTÓ (programok egész nap) Alternatív, világzene, jazzkoncertek KÁVÉHÁZ Irodalmi programok Pajtamozgó filmvetítései Szurdi Éva keramikusművész és Barátainak kiállításai KASTÉLY Kulturális Örökség Hivatalának programjai 10 napon keresztül (filmvetítés, kiállítás, gyerekprogram, beszélgetések, falutekergő séták stb) KASTÉLY/PINCE GALÉRIA Bátai Sándor és a Képíró Galéria szobrászainak kiállítása RADAR - Balás Eszter szobrászművész Zsuffa péter videóinstallációja FALUMALOM Gáti György fotóművész kiállítása NYOMDAUDVAR A Hrabal Galaxis pillanatképei (kiállítás, és zenés, irodalmi programok, megnyitók minden nap) CSIGAHÁZ Ködlámpa, Alternatív zenés hely, kis felolvasásokkal, Völgyhírmondó TŰZOLTÓSZERTÁR Hatvany Csaba iparművész mozgó papírszobrai MINTEGY HÚSZ MAGÁNHÁZNÁL: Zsűrizett művészek kiállításai - képző-, fotó- és iparművészek alkotásai
VIGÁNTPETEND CIRKUSZI SÁTOR (nappal) / GÁLASZÍNPAD (este) Délelőtt és kora délután az Artistaképző növendékeinek programjai:Délelőtt cirkuszi gyerekműsor, délután fiatal artisták bemutatói
Forrás: www.kapolcs.hu
|