Hírek : Nyár végi programok |
Nyár végi programok
Evita 2009.08.23. 12:13
New Orleans Swingfesztivál augusztus 28-30
A 2009-ben is műsorra kerülő New Orleans Swing ezúttal augusztus 28. és 30. között vonultat fel néhányat a műfaj jeles képviselői közül.
Elsőként a hármas jubileumot ünneplő Molnár Dixieland Band ad koncertet. A szegedi formáció éppen idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, alapító vezetője, Dr. Molnár Gyula idén hatvanöt esztendős, de 2009-re esik zenei pályafutásának ötvenéves évfordulója is. Így hazánk legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttesének augusztus 28-i produkciója igazán különleges élményt ígér a Müpában, ezt a meghívott vendégek, Balogh Kálmán cimbalomművész és a Fool Moon énekegyüttes is garantálják.
A sorozat második napján a népszerű Benkó Dixieland Band koncertezik, vendégművésze ezúttal a magyar származású amerikai vibrafonos, Tommy Vig lesz.
Az idei New Orleans Swing a fiatal művészekből álló Hungarian Swing Company estjével zárul. A 2007-ben, Budapesten tevékenykedő profi jazzmuzsikusok által alapított együttes jellemzője a vidám, könnyed, laikus fül számára is érthető, jól táncolható dallam ? egyszóval: az örömzene. A mostani koncerten a swingkorszak örökzöldjei mellett mára méltatlanul feledésbe merült gyöngyszemek is felcsendülnek majd, ebben lesz segítségükre a fiatal zongorista generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, az amerikai Ted Rosenthal.
Forrás: www.port.hu
További info: www.mupa.hu
|