1861. február 16-án súlyos földrengés rázta meg Szingapúr szigetét. A rákövetkező hat napon esett, zuhatagokban. 22-én reggel aztán az utolsó nagy rohama után elállt. Fracois de Costelnau francia természettudós épp a szigeten tartózkodott akkoriban, így számolt be tapasztalatairól később a párizsi Tudományos Akadémián: Délelőtt tíz órakor a nap már magasan állt. Ablakomból kinézve észrevettem, hogy a malájok és a kínaiak a tócsákból halakat gyűjtenek kosaraikba. Megkérdeztem tőlük, hogy kerültek ide ezek a halak, mire azt válaszolták, hogy az égből hullottak. Három nappal később, a felszáradt tócsák helyén döglött halak tömegét találtuk.
Majd egy évszázaddal később, 1947. október 23-án Dr. A. D. Bajkov amerikai tengerkutató felesége társaságában egy marksville-i (Louisiana, USA) kávéházban reggelizett, amikor zápor söpört végig a városon. Bajkov ezután vette észre, hogy az utcán halak hevernek: közönséges naphal, kidülledt szemű cselle és fekete sügér, voltak 23 centisek köztük. A legtöbb halat a háztetőkön találták, döglötten és hidegen, de még elég friss, fogyasztásra alkalmas állapotban.
Még senki sem vizsgálta meg, hogy milyen gyakorisággal fordul elő a haleső. Széles körben elismert jelenség, de a feljegyzéseket még senki sem gyűjtötte össze, és nem dolgozta fel.
Britanniában az eddigi legjobban dokumentált eset 1859-ben történt, Wales-ben, a glamorganshire-i Mountain Ash-ben. Február 9-én 11 órakor John Lewis a fatelepen dolgozott, amikor döbbenten tapasztalta, hogy valamik hullanak az égből. Az egyik éppen a nyakát találta el hátulról: „Hátranyúltam és legnagyobb meglepetésemre a nyakamon egy kis halat találtam Körülnéztem és láttam hogy a földön is mindenfelé halak hevernek. A kalapom karimája is tele volt velük. Ott fickándoztak mind… Az eső hozta őket az égből.
Nyolcvanöt évvel később a lanceshire-i születésű Ron Spencer élt át hasonlót. A Királyi Légierő kötelékében Indiában a burmai határ közelében levő Kamilla-ban szolgált. Kedvelt szokása volt, hogy monszun esők idején kiment a szabadba mosakodni. Egy alkalommal épp meztelenül állt az esőben, s a következőt tapasztalta: Éreztem, hogy valami elkezd csapkodni. Körülnézve láttam, hogy mindenfelé a földön kis izgő-mozgó alakok vannak, ezrével hulltak a tetőről, s a csatornákon végig, a rizsföldekre. Szardínia nagyságú halak voltak.
Sokféleképpen próbálták már magyarázni ezt a zavarbaejtő jelenséget. Feltételezték, hogy halak „vándorlása a szárazföldön”, hogy halakkal táplálkozó madarak öklendezik vissza vagy ejtik el táplálékukat, hogy áradás után maradhatnak vissza a halak, és hogy az iszapban hibernálódott halak kelnek életre az eső hatására. Ezek a magyarázatok azonban nem tudnak számot adni sem a sok szemtanú sokféle beszámolójáról, sem arról, hogy többféle hal található ugyanazon a helyen, hogy a legkülönbözőbb helyeken történtek ilyen esetek, és hogy általában elképesztő mennyiségű hal hullott alá egyszerre.
A legésszerűbb magyarázat az lenne, hogy a halakat forgószél vagy tornádó és víztölcsér kapja fel. Bár sok esetben elfogadható ez a magyarázat, mégsem minden esetre alkalmazható. A forgószél minden útjába kerülő tárgyat magával ragad, hogy aztán nagy területen szórja szét azokat. A halesők nagy többsége ellentétben áll ezzel. Mountain Ash-ben például a halak egy mindössze 73x11 méteres területre hullottak. A forgószél állandó mozgásban van. Az esetek jó részében a „haleső” tovább tartott, mint ameddig a forgószél egy helyen maradhatott volna s még ha a forgószél többször is visszakanyarodott ugyanarra a helyre, az se magyarázza a tartós és tömeges „halesőt”, azt nem hozhatja létre egyetlen forgószél.
Az adatok tanúsága szerint jelentős eltérés mutatkozik atekintetben, hogy a halak mennyi időt töltöttek a levegőben. Néhány alkalommal még elven fickándozó halak hullottak alá, máskor már döglött, de még ehető állapotban lévő halak potyogtak az égből. Furcsa, hogy a halak nem pusztulnak el, amikor a földhöz csapódnak, még meglepőbb, hogy a vizsgálatok szerint a döglött halak sem a becsapódáskor pusztultak el.
A legkülönösebb esetek Indiában történtek. 1833-ban Futtepoor-ban, 1836-ban pedig Allahabad-ban történt, hogy az égből kiszáradt halak ezrei potyogtak. Nehéz elképzelni, hogy a forgószél olyan hosszú ideig a levegőben tartsa a rengeteg halat, hogy azok kiszáradhassanak. Bár a korabeli indiai sajtó sokat foglalkozott ezekkel az esetekkel, sehol sem merült föl, hogy a szél esetleg szárított halakt ragadott volna magával!
Másféle állatok, rovarok is hullanak néha az égből, ilyenkor azonban egyszerre mindig csak egy fajta. A halak esetében előfordul, hogy egy alkalommal több féle, de az is, hogy csak egyfajta hullik egyszerre. Hatféle hal is hullott egyetlen alkalommal az égből. Ez azt támasztja alá, hogy a jelenséget a víztölcsér hozza létre, amely a tengerből és tavakból meríti ki őket.
A forgószél által elragadott tárgyak a fizika törvényei szerint különböző időben és helyen hullanának le, a tárgyak tömege, mérete és alakja szerint. Ezzel ellentétben a „haleső” egyetlen helyeken sok különböző méretű halat potyogtat le.
Charles Fort szerint a jelenséget a teleportáció hozza létre. A teleportáció során tárgyak kerülnek át egyik helyről a másikra, anélkül, hogy a két hely közti távon áthaladnának. Ez a különös hatóerő magával ragad egy csomó halat az ég egy pontjára, aztán innen hullanak alá. Fort még azt is felvetette, hogy a „haleső” újonnan kialakult tavacskák vibrációja, „halak utáni vágya” révén jön létre. Az első világháborút követő évek híres angol írója, major Cox a Daily Mail 1921. október 6-i számában elmondja, Sussex-i otthona közelében egy kis tavat lecsapoltak. A tó öt hónapon keresztül teljesen száraz volt, 1920 novemberében töltötték csak fel újra vízzel. A következő év májusára már hemzsegtek benne a cigányhalak.
A legtöbb halhullás viharos esők idején következik be, ez legalábbis részlegesen alátámasztja a forgószél-teóriát. A beszámolók szerint azonban elég sok esetben tiszta, felhőtlen, szélcsendes napokon hullottak a halak az égből. Lehet, hogy a teleportációs elmélet erőltetett – nehéz elképzelni, hogy valami eltűnik az egyik, majd feltűnik a másik helyen a levegőben -, de mi akkor a magyarázat?
Forrás: Lorrie Mack, Eric Harwood, Lesley Riley: Amire nincs magyarázat c. könyve
Charlotte |