8 legrosszabb dolog, ami a bőr- és nemibeteg gondozóban megtörténhet:
1. A beutalóját a munkahelyére kézbesítik, majd kiteszik a hirdetőtáblára, mert el volt írva a neve.
2. A Fókusz éppen abban a váróban forgat, ahol Ön a háttérben ül. Este a TV előtt már a gyerekek is kiabálnak, hogy ott van apu, az éjszakai ismétlést pedig már egy körtelefon után az összes rokon nézi.
3. Amikor bemegy, hangosan kiabálják a nevét, a címét majd azt, hogy kérjük ne érjen hozzá a kilincshez.
4. A nővérben felismeri azt a nőt, akivel tegnap este vacsorázott először. Ráadásul az ő kezéből ette meg a savanyított karfiolt.
5. Hiába próbálja a várakozóknak beadni, hogy egy anyajegy miatt jött, mert átterelik a nemi részlegre.
6. Amikor megkérdezik, hol fáj, begörcsöl és egyetlen megfelelő szinonima sem jut az eszébe.
7. Elájul, amikor kiderül, hogy nem csak sztetoszkóppal fogják meghallgatni, ráadásul közlik, hogy hátkopogtatással nem lehet nemi betegséget diagnosztizálni.
8. A vizsgálat végén az orvos csipesszel veszi el a hálapénzt.
Charlotte |